feed-image
„A hatóságok a hazai és uniós vásárlók biztonsága érdekében mindent megtesznek azért, hogy az előírásoknak meg nem felelő termékeket már a vámhatáron feltartóztassák” – hangsúlyozta Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese elmondta, a fogyasztóvédelem 2020-ban összesen közel 26 millió darab védőeszközt ellenőrzött, ezek közül több mint négymillió vámkezelését tiltotta meg a hiányos dokumentáció miatt.

A piacfelügyeleti ellenőrzések hagyományos színterei az üzletek és webáruházak, de egyre nő a vámhatáron végzett ellenőrzések jelentősége is. A fogyasztóvédelem a vámhatósággal együttműködve még hatékonyabban szűrheti ki a veszélyes termékeket, megtilthatja forgalomba hozatalukat.

Schanda Tamás kiemelte, hogy a járványügyi veszélyhelyzetnek betudhatóan a megelőző évhez képest közel hússzor több terméket állítottak meg a vámhatáron 2020-ban. A 2019-ben feltartóztatott 300 ezerről elsősorban a nagy tömegben vizsgált védőeszközök miatt nőtt hatmillió közelébe tavaly a vámkezelés során kiszűrt árucikkek darabszáma.

Az ITM miniszterhelyettese az adatokat részletezve elmondta: a szakemberek 2020-ban összesen 25,7 millió darab, kereskedelmi forgalomba szánt védőeszközt ellenőriztek a vámhatáron. Mintegy 13 millió egyszerű szájmaszk, több mint 4-4 millió FFP maszk és védőkesztyű behozatalát engedélyezték. A termékdokumentáció hiányosságai miatt több mint 3 millió egyszerű és 690 ezer FFP maszk, 370 ezer pár védőkesztyű vámkezelését tiltották meg. A rostán fennakadt még több mint 33 ezer arcpajzs és tízezer védőruha is. 

Más termékkörökből további mintegy kétmillió darabot, jellemzően játékokat, öngyújtókat, lézerpointereket szűrtek ki a vámeljárások során. A forgalomba hozatali feltételek nem teljesítésének egyetlen következménye, hogy a szállítmányt nem engedik be az országba, visszafordítják a feladóhoz. Az elvégzett laborvizsgálatok alapján azonban mintegy 120 ezer termék használata veszélyesnek bizonyult, ebből 85 ezer darab megsemmisítését is elrendelték.

„A folyamatos fogyasztóvédelmi, piacfelügyeleti ellenőrzések célja a jogsértő és megtévesztő gyakorlatok felszámolása, ami minden tisztességes vállalkozás érdeke. Az állandó hatósági jelenlét hozzásegíti a magyar és más uniós vásárlókat ahhoz, hogy kizárólag a követelményeknek maradéktalanul megfelelő árucikkek közül válogathassanak az üzletekben. A termékek biztonságossága általában is alapvető elvárás, de ha védőeszközökről van szó, még inkább indokolt a hatóságok határozott fellépése” – jelentette ki Schanda Tamás.

2021. január 26. 

https://fogyasztovedelem.kormany.hu/#/koronavirus_negymillio_vedoeszkozt_allitott_meg_tavaly_a_vamhataron_a_fogyasztovedelem